• ked. ápr 16th, 2024

Hireknalam.info

A legfrisebb hírek, hiteles forrásból!

E-mail elérhetőség: [email protected]

Szerdán reggel egy menetrendszerűen közlekedő autóbusz Kecskeméten, az Izsáki úti átjáróban a vasúti síneken megállt, mert egy terelőbója miatt nem tudott továbbhaladni, de időközben a sorompó lecsukódott, mielőtt az autóbusz elhagyta volna a vasúti átjárót.

A buszvezető végül kinyitotta az ajtókat, az utasok így le tudtak szállni, majd kihajtott az átjáróból, és újra felvette a leszállt utasokat, ezt követően folytatta útját.  Az esemény során személyi sérülés nem történt. Az üzemeltető INTER TAN-KER Zrt. közleményében úgy fogalmazott, hogy: a kivizsgálás során megállapítottuk, hogy a közlekedési esemény – a gépjárművezető felelősségét nem mentő okból – azért következett be, mert a vasúti átjáró útszakaszán útfelújítási munkák zajlanak és ideiglenesen, a munka üteme szerinti folyamatos áthelyezéssel terelőbóják és táblák kerültek kihelyezésre. Többszöri jelzés ellenére ezek a tárgyak sok esetben nem kellő gondossággal kerülnek elhelyezésre és az autóbuszok biztonságos elhaladását nem teszik lehetővé. Ez történt a panaszban ismertetett esetben is, a forgalmat akadályozó műtárgyat az autóbuszvezető későn észlelte, akkor, amikor már az átjáróban tartózkodott. A gépjárművezető ezeket az akadályt képező jelzéseket – nem kellő körültekintéssel – kívánta olyan helyzetbe hozni, hogy az autóbusz áthaladása lehetséges legyen – fogalmazott közleményében INTER TAN-KER Zrt.

A közleményből az is kiderül, hogy az érintett buszsofőrt kirúgták. Az esettel kapcsolatban a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedési Osztálya eljárást indított.

Egy Facebook-csoportban az egyik utas arról számolt be, hogy a sofőr bezárta a jármű ajtajait, az utasok pedig könyörögtek neki, hogy engedje őket leszállni, amikor meglátták, hogy hol álltak meg. Szerencsére a vonat megállt időben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük